PageTitle

Branko Hírek

A családvédelmi akcióterv újdonságai: nagyszülői gyed és a négygyerekesek adómentessége

 

Az adózást is érinti a kormány nemrég bejelentett családvédelmi akcióterve, amely tartalmaz egy fontos könnyítést: azoknak a nőknek, akik legalább négy gyermeket nevelnek vagy neveltek fel, életük végéig nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. A tervek szerint 2020-tól életbe lépő intézkedés azokat is érinti, akiknek már felnőttek a gyermekeik, vagyis nem számít, ha nem élnek egy háztartásban az anyjukkal. A 2020-as indulást a kormány azzal magyarázta, hogy az adórendszerben egyszerűbb az átállás. Ugyanígy jövőre indul a családi adórendszert kiegészítő másik újítás, a nagyszülői gyed. Ennek a feltételeit is jórészt tisztázták már.

Az adómentességgel ellentétben ezt nem csak a nagymama, hanem bármelyik nagyszülő igénybe veheti

De dönteniük kell, hogy a nagyapa vagy a nagyanya megy el gyedre a szülő helyett. A legfontosabb feltétel az, hogy az igénybe vevő nagyszülő ne legyen még nyugdíjas, és legyen munkaviszonya. A nyugdíj időszakába beleszámít majd természetesen az az időszak is, amíg a nagyszülő a gyedet kapta. 

Fontos az is, hogy a szülők csak abban az esetben adhatják át a jogosultságot, ha mindketten dolgoznak (egyedülálló szülő esetében tehát az egyetlen szülőnek is van munkaviszonya). A nagyszülők több unoka után párhuzamosan is igénybe vehetik a juttatást, vagyis ha például valakinek három unokája is születik az érintett kétéves periódus idején, akkor háromszoros gyedre válik jogosulttá. Fontos, hogy a nagyszülő nem adhatja a gyereke(ke)t bölcsődébe, és további keresőtevékenységet is csak az otthonában folytathat. Ez azt is jelenti, hogy a nagyszülők – szemben a szülőkkel – nem vehetik igénybe a gyed extrát, amely éppen arra jogosít fel, hogy a gyermek egyéves kora után munkavégzés mellett is járjon az ellátás.

A gyed alapja – akárcsak a szülő esetében – a nagyszülő jövedelme lenne

És akárcsak a szülő esetében, biztosítási jogviszony alapján lehet megállapítani (szemben a gyermekgondozást segítő ellátással, a korábbi gyessel). A jelenlegi szabályok szerint a megelőző két éven belül 365 nap biztosítotti jogviszonyt kell igazolni ehhez – ennek nem kell folyamatosnak lennie, és beleszámít az Európai Gazdasági Térség bármely államában megszerzett szolgálati idő is. 

A gyed általános szabályok szerint legkorábban a csecsemőgondozási díj, illetőleg az annak megfelelő időtartam (168 nap) lejártát követő naptól a gyermek 2. életévének betöltéséig jár. Ikergyermekek esetében ez az időtartam egy évvel meghosszabbodik. 

A gyed összegének megállapításakor a jogosultság kezdő napján fennálló biztosítási jogviszonyban az  adóhatósághoz – a szja-bevallásban – bevallott jövedelmet kell figyelembe venni. Ha az igénylő a megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafele számítva sem 180 napi sem 120 napi figyelembe vehető jövedelemmel nem rendelkezik, akkor a díj naptári napi alapja a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszeresének harmincad része, kivéve, ha fennálló, legalább 30 napnyi jövedelme ennél kevesebb. 

A gyed mértéke a figyelembe vehető jövedelem naptári napi átlagának 70 százaléka azzal, hogy a gyed maximálisan megállapítható összege havonta legfeljebb a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka lehet. Ez 2019-ben azt jelenti, hogy a felső határ havi bruttó 208 600 forint. A 2018 végi megállapodás alapján kiszámolható a jövő évi mérték is: 2020-ban várhatóan 161 ezer forint lesz a minimálbér, a gyed maximális bruttó összege tehát 225 400 forint lesz.

A minimálbér emelkedését követően egyébként a folyósító szerv külön kérelem nélkül vizsgálja felül a legmagasabb összegű díjakat, és január elsejétől már az emelt gyedet folyósítja. Jelenleg ha a szülő egyidejűleg több különböző korú (tehát nem iker) gyermek után jogosult gyedre, akkor annak maximális összege gyermekenként a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka. Ez várhatóan a nagyszülők esetében is így lesz majd. A gyedből személyi jövedelemadót és nyugdíjjárulékot von le a folyósító, ez pedig azt jelenti, hogy családi adókedvezmény nélkül 15+10 százalékos közterhet kell levonni belőle. 2020-ban így várhatóan legfeljebb 169 050 forintos gyedet kaphatnak egy gyerek után a szülők és a nagyszülők is (amennyiben legalább 322 ezer forintos havi bruttó bért tudnak felmutatni a megelőző időszakban).

 


Előző                    Hírek                    Következő