PageTitle

Branko Hírek

Egyszerűbb uniós áfarendszer, a szolgáltatást nyújtóknak már januártól

 

Jelentősen egyszerűsödik a mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára az áfa elszámolása az unión belüli, határokon átnyúló ügyletekben annak az intézkedéscsomagnak köszönhetően, amelynek első elemei már 2019. januárjában hatályba lépnek. 

A legfontosabb az, hogy a 10 ezer euró alatti termékértékesítés esetében – éves szinten százezer euróig – megszűnhet a mostani kettébontott rendszer, amely egy ügyletet valójában kettőnek tekint: a kiindulási országban egy áfamentes eladásnak, a felhasználás szerinti tagállamban pedig a helyi hozzáadottérték-adó felszámításával egy megadóztatott beszerzésnek. Az egyszerűsítés lényege az, hogy az értékesítőnek kell felszámítania az áfát – ehhez természetesen tudnia kell a rendeltetés helye szerinti kulcsokat. Az adót viszont saját országában kell majd megfizetnie.

A kereskedelemben az egyszerűsítés ennél is tovább megy

Igaz, még nem jövőre, az erre vonatkozó javaslatokat idén májusban nyújtotta be az Európai Bizottság, első olvasatban ősszel hagyta jóvá az Európai Parlament és várhatóan 2021-ben indulhat el az új rendszer.

Ennek egyik eleme, hogy létrejön az úgynevezett minősített jogalany státusz. Az erre vonatkozó kritériumok egységesek lesznek majd, és a közösségi adóalanyokat feltüntető VIES adatbázisban lehet ellenőrizni, hogy egy adóalany ebbe a körbe tartozik-e. A minősített státusz előnye az lesz, hogy ha ilyen ügyfélnek értékesít valaki egy másik tagországban, nem kell felszámítania a forgalmi adót, azt megteheti a beszerző is. Ezzel a határon átnyúló értékesítéseknél gyakori jogosulatlan áfavisszaigényléseket igyekeznek visszaszorítani.

Az új rendszernél a termékkereskedelemben az áfabefizetésnél megszűnik az egyedi beszámolási kötelezettség

A határon átnyúló értékesítésnél egy online portál segítségével lehet majd ezt egységesen teljesíteni, az EU azt is biztosítja, hogy a rendszer minden ország hivatalos nyelvén elérhető lesz majd.

Hasonló egyablakos rendszer az elektronikusan nyújtható szolgáltatások esetében már működik, ez a Mini Egyablakos Rendszer, a MOSS, amely Magyarországon a NAV oldaláról érhető el. Ennek a lényege az, hogy például egy magyar vállalkozásnak nem kell minden olyan tagország adóhatóságánál regisztrálni és adózni, amelyben szolgáltatást nyújt, ezt elegendő Magyarországon megtennie, MOSS-adózóként egyetlen, egységes bevallást kell csak nyújtania, negyedéves rendszerességgel. Jelenleg abban az országban kell regisztrálni, ahol letelepett adózó egy vállalkozás, maga az adatbázis azonban egységes az Európai Gazdasági Térség területén. Arról viszont már a nyári adócsomag rendelkezett, hogy a MOSS rendszer hatálya alá tartozó szolgáltatóknak 2019-től az ügyletek bizonylatolásakor a letelepedés szerinti (nem pedig az adófizetési kötelezettséggel érintett) tagállam szabályait lehet alkalmazni. Ennek feltétele, hogy az eltérő tagországban nyújtott szolgáltatások összesített értéke sem a tárgyévben, sem az előző évben nem haladja meg a 10 ezer eurót.

A termékértékesítésre is kiterjesztendő rendszer egyik hozadéka az lehet – legalábbis ebben reménykednek az uniós döntéshozók –, hogy a nem uniós országban működő kereskedőktől is könnyebben beszedhetik a tagországok az őket megillető adót. Az intézkedések közül nem ez az egyetlen, amely az unióban éves szinten ötvenmilliárd eurós kiesést jelentő áfacsalást igyekszik visszaszorítani. 

Nem annyira ezt szolgálja az a módosítási javaslat, amelyet az Európai Parlament elfogadott, és amely alapján az EU-ban 25 százalékban maximálnák az áfa általános kulcsát.

A rendelkezésnek jelenleg csak Magyarországon lenne jelentősége, hiszen a 27 százalékos kulcs a legmagasabb az unióban, és az egyetlen, amely meghaladja a 25 százalékot. Mielőtt azonban örülnénk az unió elvárt áfacsökkentésnek, érdemes lehűteni a kedélyeket: ezt a javaslatot még az uniós tagállamoknak is jóvá kell hagyniuk, ráadásul egyhangúlag, a magyar kormány pedig aligha megy bele abba, hogy az EU elvárására kelljen adót csökkentenie.

 


Előző                    Hírek                    Következő