PageTitle

BÉRSZÁMFEJTÉS – TB TANÁCSADÁS

✔ koncentráljon alaptevékenységére
✔ csökkentse költségeit

A bérszámfejtés pont az a feladatkör, mely nélkülözhetetlen a vállalkozás működéséhez, de nem feltétlenül szükséges a cég szervezetén belül végezni.

A bérszámfejtés kiszervezésével jelentős erőforrásokat tud felszabadítani, amely fordulatot hozhat a cég életében a gyors szervezeti változásoknak és új stratégiáknak köszönhetően.

A kiszervezés legnagyobb előnyei közé nem csupán a hatékonyság növelése tartozik – a költségcsökkentés, illetve -optimalizálás szintén jelentős érvek a bérszámfejtés outsourcingja mellett. Egy vállalat életében mindig hosszú távú megtakarítást jelent, hogy a kiszervezendő tevékenység részfolyamatait nem közvetlenül kell finanszíroznia, hanem csupán egy állandó szolgáltatásért fizet kedvezőbb és tervezhetőbb finanszírozási keretek között. Egy outsourcing megállapodás által a megbízó kockázati tényezői is csökkennek, hiszen a tevékenység megvalósulásának rizikója a szolgáltatóra hárul.

Közel 20 éves bérszámfejtési tevékenységünk, illetve számos nemzetközi tapasztalatunk révén kellő jártassággal és kapcsolatrendszerrel rendelkezünk ahhoz, hogy a megkívánt feladatokat a legmagasabb szinten lássuk el és partnereink hosszú távú stabil működéséhez hozzájáruljunk.

A bérszámfejtést saját fejlesztésű bér-, TB-, cafeteria és munkaidő-nyilvántartó programmal végezzük, így nem függünk külső szoftverfejlesztő cégektől sem.

A magyarországi munkáltatási rendszer összetettsége miatt cégünkön belül külön csoport látja el a bérszámfejtéshez köthető feladatokat. Vállaljuk kifizetőhelyek, és nem kifizetőhelyek számfejtését is, segítséget nyújtunk a törvényes munkarend összeállításához, pótlékok számításához, valamint minden nem rendszeres kifizetés előtt lehetőséget biztosítunk a költséghatékony megoldás közös megtalálásához.

Bérszámfejtési igazgatónk és belső ellenőrzésünk közösen gondoskodik róla, hogy a legkörültekintőbben járjunk el, valamint garantáljuk, hogy mindig legyen olyan felelős személy, aki partnerünk személyi állományát naprakészen ismeri.

Vállaljuk bérszámfejtő kihelyezését is ügyfelünk telephelyére határozatlan vagy akár határozott időre is.

Amennyiben ügyfelünk bérszámfejtő munkatársa hosszabb szabadságot vesz igénybe, és erre az időre nem kíván új munkaerőt alkalmazni, úgy helyettesítése megoldható a kihelyezett bérszámfejtővel.

TB ügyintézés

Kifizetőhelyi feladatok, a biztosítottak körét érintő társadalombiztosítási feladatok végrehajtása:

  • a segélyezési egyéni lapok vezetése táppénzbizonylat alapján
  • a különféle megbetegedések elbírálása (betegszabadság, saját jogú táppénz, gyerekápolási táppénz)
  • táppénz számfejtése és folyósítása
  • táppénz kifizetési jegyzék elkészítése
  • üzemi és munkabalesetek jegyzőkönyveinek ellenőrzése, a baleset üzemiségét
  • elismerő határozat meghozatala, vagy az elutasító határozat elkészítése és
  • annak továbbítása az illetékesek felé (OEP, a balesetet érintő munkavállaló, a munkavállalót keresőképtelen állományban tartó kezelőorvos részére)
  • biztosítási jogviszony megszűnését követően igényelt ellátások elbírálása, folyósítása
  • segélyezési pénztárnapló vezetése
  • anyasági ellátások iránti igények – terhességi-gyermekágyi segély, GYED elbírálása, folyósítás a családi pótlék karton vezetése
  • nevelési ellátások naplójának a vezetése
  • a kötelezően előírt statisztikai, adatszolgáltatási feladatok teljesítése (havi,negyedéves, éves rendszerességgel) a rendeletben szabályozott határidő betartásával
  • társadalombiztosítási- és családtámogatási kifizetőhelyek által folyósított ellátások elszámolása
  • jogalap nélkül felvett ellátások visszafizetési kötelezettségének érvényesítése, elszámolása
  • nyugdíjazással kapcsolatos ügyintézés - folyamatos kapcsolattartás a Nyugdíjigazgatósággal a nyugdíj kérelem beadásától számítva a határozat megszületéséig- szükség esetén a rokkantsági nyugdíj ügyintézése

Ajánlatkérés